Kurt Nagel


A vállalatalapító fia hű maradt apja elképzeléseihez, és a szak-szállítmányozást előrelátással és nagy személyes erőfeszítéssel nemzetközi szinten működő logisztikai céggé fejlesztette. Korán felismerte az európai piacokban rejlő lehetőséget. Vezetése alatt nőtt a vállalat Németország határain túlra. Ő ismerte fel azt az esélyt is, hogy a szállításon felül a logisztikai szolgáltatások átfogó választékát, mint például raktározást, komissiózást vagy konfekcionálást lehet felkínálni. Így lehetővé tette ügyfelei számára, hogy saját alaptevékenységükre összpontosítsanak.

A Kurt Nagel által több mint 25 évig vezetett vállalat folyamatos korszerűsítése mellett jelen volt a hagyományos értékek és az átélt csoportszellem iránti tisztelettel. Nagy munkaterhelése ellenére Kurt Nagel mindig elérhető volt munkatársai számára. Szülővárosa, Versmold nemcsak a gazdasági tevékenység színhelyét jelentette számára, hanem a család és a vállalat hazáját is. Társadalmi kötelezettség-vállalása révén vállalati sikereit megosztotta városa polgáraival is.

Kurt Nagel a Nagel-Group sorsát 2008 februárjában bekövetkezett túl korai haláláig tudta meghatározni. Életműve egy olyan vállalatcsoport, amelynek tartósan helye van Európa logisztikai piacán. Olyan értékek tartják fenn, amelyeket a gazdasági sikerre való minden törekvés közepette nem lehet elfelejteni: Vállalatunkat emberek mozgatják.